Ugrás a fő tartalomra

Moly Name Tag | 1. hét

Sziasztok

Korábban már volt egy fordulója ennek az eseménynek, amit Niitaa talált ki, és vezényelt le heteken keresztül. Moly.hu-n kérdeztem meg embereket, és azt kell mondanom, sokkal nagyobb az érdeklődés ez iránt, mint ahogy én azt képzeltem. Így történt az, hogy újra elindítjuk ezt a mini interjúsorozatot, természetesen az ötletgazda engedélyével, ezúttal az én blogomon. Tartsatok velem!


A szabályok roppant egyszerűek: Minden héten kiválasztok 3-3 molyt, akiknek felteszem kérdéseimet. A kérdések többnyire ugyanolyanok lesznek, azonban a visszatérő résztvevőknek egy kicsit átformáljuk majd, hogy ne kelljen ugyanazt mégegyszer kitölteniük.



Az első kör résztvevői:

@ReniK: 39 éves, kertészeti szakközépiskolát végzett, jelenleg egy multinacionális élelmiszercégnél tevékenykedik középvezetőként.

@anett1622: 26 éves, vállalkozási mérlegképes könyvelő, jelenleg pénzügyi területen dolgozik.


@Aurinko: 20 éves, elsőéves gyógypedagógus hallgató, olvas, fut, alkot és hatalmas állatrajongó.




Na de itt is lennének a kérdések:



1.Mióta vagy aktív tagja a Moly.hu közösségének?

@ReniK: 2014. november 4.-én csatlakoztam a Moly-hoz, amit azóta sem bántam meg. 

@anett1622: 
2013-ban regisztráltam az oldalra, azóta aktívan használom.

@Aurinko:
Az első karcom 2014 karácsonya, innentől kezdve mindig felnéztem az oldalra, és a 2015-ös
évben lettem igazán aktív (és majdnemhogy függő)


2.Hogyan bukkantál rá?

@ReniK: 2012-ben veszítettem el Édesanyámat egy viszonylag hosszú betegség után, ami nagyon kirántotta a talajt a lábam alól. A következő év elején éreztem úgy: ha nem kérek valakitől segítséget, megbolondulok. Valahogy elkeveredtem egy pesti Bach-virágterapeuta hölgyhöz, aki a MagNet Közösségi Házban rendelt. Tőle hallottam először az akkor még gyerekcipőben járó Rukkoláról, amit hazaérve rögtön le is csekkoltam. Regisztráltam, sok érdekes tapasztalattal és rengeteg könyvvel gazdagodtam. Az oldal böngészése során akadt meg a szemem egy Moly-ra irányuló linken, amit "Miért is ne?"-alapon megnyitottam. Sejtésem se volt, mit takarhat ez a név; egyszerű kíváncsiság vezetett az oldalra. Regisztráltam ide is, nézelődtem és ... nem értettem: mi a lényeg? Ki akarná online nézegetni a könyveit, mikor a könyvespolcain ott sorakoznak előtte nap mint nap és bármikor hozzájuk juthat?! Tehát először nagyon nem kapott el a Moly-érzés. :) Töröltem is magam viszonylag gyorsan. Aztán 2014-ben (mikor számomra lecsengett a Rukkola-láz), kezdett el piszkálni az az érzés: jó lenne valami rendszert kitalálni, valahol vezetni a meglévő könyveimet, osztályozni, egyebek. Ekkor ugrott be a Moly és kezdtem elmélyülni az oldal tanulmányozásában az újra regisztrálás után.

@anett1622: Könyveket kerestem neten és átirányított a moly.hu felületre.


@Aurinko:
Hűha, ez már öt éve volt, nem emlékszem biztosan… Szerintem rákereshettem egy könyvre, hogy miről szól, és aztán kidobta ezt az oldalt. De ha emlékeim nem csalnak egyszer régebben volt egy profilom, ami aztán a feledés homályába merült, és sose használtam aktívan. Talán
ennek hatására találtam újra rá.


3.Miért kezdted el használni, mi fogott meg benne?

@ReniK: Először csak vezetni akartam a már meglévő könyveimet. Sokszor így szembesültem vele, hogy a már általam elkezdett/meglévő könyveimnek vannak előzmény kötetei vagy egy-két-... folytatása, amiről nem tudtam eddig. Ahogy elkezdtem pár zónát figyelni, ahogy egyre nőtt a Figyelőim sora, úgy bővült az elolvasott témáknak a köre is - na meg persze rendesen elkezdett gyarapodni a magánkönyvtáram darabszáma és a várólistás könyvek száma is. :D A változatos zónáknak köszönhetően gazdagodott az ismeretem, sok érdekes/okos, szimpatikus embert "ismertem" meg a rengeteg karc elolvasása közben.

@anett1622: Egy helyen minden infót megtalálok a keresett könyvről, értékeléseket tudok olvasni. Várólistára tudom rakni a könyveket amiket elszeretnék olvasni, így könnyebb nyomon követni.


@Aurinko: 
Nagyon tetszett, hogy itt mindent meg lehetett tudni a könyvekről, amiket olvastam: hogy mások mit gondolnak róla, idézetek belőle, zónákban ki lehet őket beszélni. A szerencsesüti
funkció is nagy kedvenc, és aztán persze az is, hogy én is aktív tudok lenni az oldalon, leírhatom a véleményem, kommentelgethetek, és csupa olyan dologgal van tele az oldal, ami
az érdeklődési körömbe tartozik.


4.Milyen élményeket tapasztalatokat köszönhetsz az oldalnak?

@ReniK: Sok középiskolás/egyetemista értékeléseit olvasva, rájöttem: nem a kor számít, hogy valakinek jó meglátásai legyenek egy adott könyvről.Maradandó élményt jelentett számomra az első ajándékozós-eseményen való részvétel, ahol egy szimpatikus Molytól egy igazi csodacsomagot kaptam. :) Sok kedvességgel, jó szándékkal találkoztam, de az is igaz: a sok negatív - olykor ritka buta/rosszindulatú - hozzászólást olvasva rendesen szörnyülködtem is, hogy olvasott emberek milyen módon tudnak megnyilvánulni (ha kell, ha nem). 

@anett1622: 
Karácsonyi ajándékozásban vettem már részt és nagyon tetszett.

@Aurinko: Egy darabig volt innen levelező társam is, de a leginkább azt, hogy a sok kihívás miatt
(tényleg, ezeket is szeretem) sokkal többet kezdtem el hirtelen olvasni, aminek én nagyon örültem, anyuék pénztárcája kevésbé. Könyves ajándékozásokon is vettem már részt, ezek általában jól sültek el, de az biztos, hogy már jobban meggondolom, milyen könyvet teszek a listára, ahonnan választhatnak :D Viszont én mindig nagyon élveztem összeállítani a másiknak az ajándékát, épp jelenleg is részt veszek egyen.


5.Melyik könyv hatására lettél könyvmoly?

@ReniK: Szerintem az Egri csillagok miatt. Sokkal hamarabb olvastam, mint ahogy elkezdtünk vele foglalkozni az iskolában, de addig szó szerint: ahogy a végére értem, kezdtem is előlről. A Tüskevár-t is nagyon szerettem. Ebből talán látszik, hogy nem igazán okoztak problémát számomra a kötelezőolvasmányok. :D 

@anett1622: 
Claudia Gray – Örökéj, valamint J. K. Rowling – Harry Potter.

@Aurinko: 
Erre a kérdésre én sose tudok válaszolni. Azért lettem könyvmoly, mert kiskoromtól kezdve esti mesékre aludtam el. Anya könyvből olvasott, apa saját fejből mesélt. Az Emlékek őrét is
esti meseként hallgattam meg elsőnek folytatásos formában :D Szóval számomra nincs egy kiemelhető könyv, de azt elmondhatom, hogy a Vízipók csodapókos olvasásfejlesztő könyveken tanultam meg magamtól, egyedül olvasni négy évesen :D


6.Mit jelent számodra ma az olvasás?

@ReniK: Új ismeretek/élmények megszerzését. Kikapcsolódást, olykor menekülést egy másik világba, nyugalmat, de közben némelyik kevésbé sikerült "mű" egészséges stresszt is ki tud váltani bennem. ;) 

@anett1622: 
Kikapcsolódást, a való világ kizárását.

@Aurinko: 
Mindent. Leginkább kikapcsolódás, amikor nem kell azzal foglalkoznom, ami körülöttem van, és szórakozhatok egy kicsit. A napi rutinom részévé vált az évek során, amire büszke
vagyok amúgy. Még érettségi évében is sokat tudtam viszonylag olvasni, akkor muszáj volt pihennem valahogy, és ezt mivel lehetne jobban, mint kitalált karakterek életéről olvasva :D


7.Milyen típusú könyveket szoktál olvasni?

@ReniK: Igazából mindenevőnek tartom magam. Nem mondom egyik műfajra sem, hogy az jobb a másiknál. Adok mindenkinek egy esélyt. De valahogy mostanában nem igazán tudnak lekötni a regények. Kb. 1 éve barátkoztam össze a mangákkal; moat leginkább azok teszik ki az olvasmánylistám nagyobb részét.

@anett1622: 
Főként romantikus és fantasy műfajú könyveket szoktam olvasni, de ha más típusú könyv fog meg akkor bármit.

@Aurinko: 
Mindenféle stílusból olvastam már, talán a krimi és a thriller az, ami annyira nem szokott
lekötni és a kezem közé kerülni. Egyszer megpróbálkoztam egy Agatha Christie regénnyel, de nem sikerült befejezni. Illetve a legtöbb félmeztelen pasis borítójú könyv is kimaradt az életemből. Az ifjúsági könyvek, történelmi romantikusok, családregények, klasszikusok, szimpla romantikusok, urban meg mindenféle fantasyk, posztapokaliptikus, disztópikus akármik mind-mind jöhetnek és szívesen olvasom őket :D


8.Ki szoktál lépni az olvasási komfortzónádból?

@ReniK: Ahogy előbb is írtam: mindenevő vagyok, nincs nálam tabu műfaj/téma. Így igazán nincs is nagyin komfortzónám (olvasásilag). ;) A mégoly kevéssé kedvelt chik lit stílusban íródott történetekkel is teszek próbát - de nem viszem túlzásba. XD 

@anett1622: 
Néha, ha nagyon megtetszik az adott könyv. Horror, thriller műfajú könyveket nem szeretek olvasni.

@Aurinko: Próbálkozgatok néha, például félmeztelen pasis stílusú könyvből elolvastam Alessandra
Torre: Hollywoodi mocsok (ennek pont nem olyan a borítója amúgy) című könyvét. Gyorsan elolvastam, de nem jött annyira be. A krimikről már meséltem, illetve mostanában a kezembe akadt pár életrajzi regény (Mary Curie szerelmei), de ez a regény se jött be annyira, bár előbb-utóbb befejeztem volna, csak a könyvtár már panaszkodott, hogy rég látták a kötetet. :D Szóval próbálkozom én, és igyekszem, nem húztam éles határokat magam köré.


9.Van abszolút kedvenced? Ha igen, mi az?

@ReniK: Két ponyvának számító könyvet bármikor képes vagyok újraolvasni:
Christianna Brand: Halál zöld köpenyben
Susan Wiggs: Örök hűség
Sokszor segítettek az olvasási válságaim átvészelésében: olykor elég volt pár tíz oldalt átböngészni, hogy valami fajsúlyosabbra hozzák meg a kedvem. ;)

@anett1622: 
Sok kedvencem van, de örök szerelem a Harry Potter és a Percy Jackson.

@Aurinko:
 Hűha. A Szent Johanna Gimi köteteit szerintem több, mint ötször olvastam (mindegyiket
mármint), de nem mondanám ezt abszolút kedvencnek jelenleg. 352 könyv van felvíve a molyos olvasásaim közé, ezek közül lehetetlen abszolút-örök kedvencet választani szerintem.


10. Melyik volt a legemlékezetesebb olvasmányod 2019-ben?

@ReniK: Moskát Anita: Irha és bőr, illetve Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk 

@anett1622: 
Sajnos elég keveset tudtam olvasni 2019-ben, de talán a Katherine Arden – A medve és a csalogány c. műve.

@Aurinko: J
ó pár könyv volt, aminek elolvasása után csak úgy ültem, és elmélkedtem, hogy hogy
lehet ilyen jó könyvet írni… Kiemelnék hármat, bár ennél jóval több kedvenc lett idén.
Katherine Arde​n: Medve és a csalogány (elvarázsolt)
Audrey Niffenegger: Az ​időutazó felesége (összetört)
Cassandra Clare: Mennyei ​tűz városa


11.Mit gondolsz, melyik könyvet kéne mindenkinek legalább egyszer elolvasnia?

@ReniK: A nagyobb vallások szentírásait mindenképpen érdemes lenne mindenkinek egyszer elolvasnia (akár hívő, akár ateista is az ember). Nálam ez apránként, de folyamatban van. 
Talán így kicsit közelebb kerülnének egymáshoz az emberek, talán nem féligazságokat szajkóznának a számukra ismeretlen vallás tanairól, hanem érdemben tudnának hozzászólni az egyes részeihez. És mindezt úgy írom, hogy magam sem vagyok vallásos ember: de enek ellenére "érteni" akarom, hogy mi okoz akkora feszültséget a világban, hogy mi az az "erő", ami nemzeteket/családokat tud széttépni és - akár - nyomorba dönteni is.

@anett1622: 
Ruta Sepetys – Árnyalatnyi remény

@Aurinko: 
Látszik, hogy nem szeretem az egyes számot, mert ehhez a kérdéshez is két tavalyi
olvasmányom jutott eszembe: George Orwell: Állatfarm és Daniel Keys: Virágot Algernonnak. Az Állatfarmról biztos mindenki hallott már, a Virágot Algernonnak meg a fogyatékosság elfogadásában van nagy szerepe szerintem. Ugyanis lehet, hogy az ötvenes években íródott a könyv, de a közvélemény nem sokat változott…


12.Milyen könyvvásárlási szokásaid vannak?

@ReniK: Könyvesboltban már nagyon régen vásároltam; ha be is esek olykor egybe, szinte csak a kedvezményes átvételi mód miatt történik. Valljuk be őszintén: sokkal jobb és kecsegtetőbb kedvezményekhez lehet jutni az internetes vásárlások során.
Amúgy nincs időszakhoz kötve, hogy mikor/mire vásárolok könyvet. Van hogy felnézek Molyra és megtetszik valami, vagy csak régta csücsül a kívánságlistámon és egy hirtelen ötlettől vezérelve megrendelem az adott könyvet (könyveket). Aminek nem dőlök be már nagyon régóta: a borító. 


@anett1622: 
Főleg karácsonyra szoktam könyvet venni/kapni, de ha év közben is megtetszik valami, azt megveszem.

@Aurinko: 
Most vezettük be barátommal azt a szabályt, hogy három elolvasott könyv után vehetünk egy újat. Eddig nem nagyin sikerült tartani… De amúgy igyekszem keveset költeni könyvekre, és
inkább könyvtárba járok, kölcsönkérek, amit tudok, ilyenek. Ha valami nagyon tetszik (borító,
általában) vagy nagyon akciós, akkor könnyebben landol a kosaramban.


13.Milyen számodra az ideális olvasási körülmény?

@ReniK: Csend van és nyugi.

@anett1622: 
Az ágytámlának dőlve, a puha ágytakaróval betakarózva, az éjjeliszekrényen tea és egy kis nasi.

@Aurinko: 
Ha van nálam könyv, nekem az már ideális körülmény. Mostanában ingázás közben szoktam olvasni, metrón/buszon/átszállás közben.


14.Inkább az önálló köteteket vagy a sorozatokat részesíted előnyben?

@ReniK: Egy idő óta az önálló köteteket szeretem, normális lezárással, semmi kamu-szagú végkifejlettel, felesleges rizsázással. Régen bele tudtam merülni a hosszú sorozatokba is: most már ha bele is kezdek egy többrészes történetbe, szünetet tudok tartani a soron következő kötetek között. 

@anett1622: 
Inkább az önálló köteleket szeretem.

@Aurinko: 
Az önálló köteteket azért szeretem, mert akkor tutibiztos lezárul (jó, vannak kivételek) a
történet, a sorozatokat meg azért, mert nem kell elválnom a szeretett szereplőimtől. De vegyük például az Árnyvadász univerzumot. Imádom az egészet, de marad a könyvtár, nincs nekem erre pénzem… Illetve van jó pár sorozatom, ami félbemaradt, mert nem kerítettem még sort a könyv megszerzésére satöbbi.


15.Mennyi időt szoktál olvasással tölteni?

@ReniK:  Sokat. De tényleg. Ez nekem majdnem egy hobbi. A szabadidőm nagyon-nagy részét könyvekkel töltöm el. Este mindenképpen olvasok alvás előtt (olykor helyett), tévét nem nézek, mert 3 éve már csak internet előfizetésem van. :D

@anett1622: 
Attól függ, mennyi szabadidőm van, hétvégente mindig többet, akár az egész napot. :)

@Aurinko: 
Ez nagyon változó. Mostanában egy óránál kicsivel többet tudok általában olvasni, de volt olyan hétvégém, hogy könyvvel keltem és feküdtem. Persze, olyan is előfordult, hogy egész
nap nem olvastam, de ez csak nagyon húzós napokon van így.


16.Jelenleg hány olvasatlan könyv pihen a polcodon?

@ReniK: Jelenleg a magánkönyvtáram 14%-át tudtam le. Ez nem tükrözözi a valós arányt, mivel ennél többet olvastam már el: de mindegyik könyvhöz akarok egy Moly-os időpontot társítani, így nagyon sokat újra elő kell majd vennem. Így a maradék 828 könyv vár még rám és a sorára. XD 

@anett1622: 
Kb. 8-9 könyv.

@Aurinko: 
Túl sok. Negyven-ötven körül. Ennek ellenére rendszeres könyvtárlátogató és kölcsönző
vagyok, mintha nem lenne mit olvasni otthon! Na mindegy is! xD


17.Mi alapján teszel egy könyvet kívánságlistára?

@ReniK: Amit mindenképpen fizikai valójában a magaménak akarok tudni, ami valami értéket, többet ad annál nekem, hogy "csak egy könyv". Amit nem csak egyszer fogok kézbe, amihez többször is hozzányúlok. Most elég sok manga/manhwa/manhua van a listámon (össze akarom gyűjteni a Magyarországon kiadott összes kötetet) illetve pár szakácskönyv, ami szerintem alap a konyhában. Anno, fiatalabb koromban, nagy Lőrincz L. László/Leslie L. Lawrence olvasó voltam; bár azóta megkopott a fénye számomra, de az ő legfrisebb műveit is polcomon "kell" tudnom. :) 

@anett1622: 
Kívánságlistára olyan könyvet teszek, amit már olvastam, de mindenképpen szeretném, ha a polcomon is megtalálható lenne.

@Aurinko: - 


18.Követsz könyves témájú blogokat vagy bookstagramokat? Ha igen, mi alapján olvasol, illetve követsz valakit?

@ReniK: Igazából nem foglalkozom a könyves-világ ezen oldalával. A Blogturné Klub játékaiban szoktam részt venni, ott az egyes állomások bloggereinek az írásait olykor-olykor elolvasom. Aki talán a legközelebb van az ízlésvilágomhoz: Könyvparfé. Roppant kreatívnak tartom, ahogy ételeket kreál az egyes olvasmányaihoz. :D

@anett1622: 
Nem.

@Aurinko: 
Blogokat és bookstákat is követek, sőt, magam is vezetek egyet-egyet. Instán a leírásokat
szoktam nézni, miről beszél az illető a képei alatt, illetve az esztétikusság is fontos nekem. Blogok közül a legtöbb egy-egy bookstagrammos lány blogja, illetve a blogturnés lányok blogjai.


19.Mi volt a legutolsó olvasmányod?

@ReniK: Tóme Kei: A bárány panasza 2. (manga), egész éves "projekt" a Biblia illteve nemrég fejeztem be Suki Kim: Nélküled mi sem vagyunk - Élet az észak-koreai diktatúra elit egyetemény című könyvét. 

@anett1622: 
Sarina Bowen – Keserédes

@Aurinko: 
A legutolsó Sarah Addison Allen: A varázslat tava című műve volt, ami után eldőlt, hogy én ezt az írónőt nagyon szeretem. Borzasztó varázslatos és aranyos könyv volt, nagyon szerettem, rengeteg idézetet kijegyzeteltem magamnak belőle. :D


20.Mi alapján választod ki a következő olvasásra kerülő könyvet?

@ReniK: Most pár kihíváshoz szükséges meghatározott könyveket olvasnom, de amúgy minden kedv kérdése. Hiába vár rém pár száz könyv itthon (sok olyan is, amit még nem olvastam), de jó néha betérni a könyvtárba valami olyat keresve, amit valamelyik figyelőmnél, figyeltemnél láttam meg és felkeltette az érdeklődésemet. Tehát: kihívás, kedv, figyelők-figyeltek. 

@anett1622: 
Általában a hangulatom befolyásolja a könyvválasztást, de ha könyvtárból vettem ki a könyvet, akkor próbálom azokat előre venni.

@Aurinko: 
Általában még olvasás alatt eldöntöm, hogy mit olvasnék szívesen következőleg, aztán ahogy nyúlok a polcon lévő könyv felé, valami más jobban vonzza a tekintetem, és inkább azt
választom. Szóval mindig a pillanat dönt. De van, hogy a könyvtári határidő.



Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a válaszokat, és hogy segítettetek abban, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást! Találkozunk jövőhéten!

Megjegyzések

Popular Posts

Moly Name Tag | 3. hét

  Sziasztok! Üdvözlök mindenkit egy kihagyás után a legújabb fordulóban, ahol ismételten három újabb molyt ismerhetünk meg! A szabályok ugyanazok, mint eddig is: minden fordulóban 3-3 molynak teszem fel a kérdéseimet. Mindig az adott forduló hetének elején küldöm el a kérdéseket, én viszont cserébe a hét végéig várom a válaszokat is! :) A harmadik kör résztvevői: @Libricica:  24 éves, júniusban diplomázó mérnökinformatikus, mellette lassan FMH és HBNY „szakértő” (éljen a munka!) :D @Filippino:  Bettinek hívnak, 31 éves moly vagyok, akinek két csodaszép kislánya van, Boróka 4 éves, Felícia 1, jelenleg itthon vagyok gyesen, előtte óvodában dolgoztam, de lakberendező végzettségem is van. (A múltban pedig még a magyar szakot is megjártam az egyetemen.) @luthienlovemagic:  35 éves, informatikai adatelemző vagyok, jelenleg GYEDen a kisfiammal. Végzettségem okleveles környezetkutató (környezettudományi szak). Luthien Könyvvilága néven indítottam könyves blogot 2017 júliusában, ahol könyvérték

Holly Black: The Cruel Prince - A kegyetlen herceg

Sziasztok!  Ezúttal egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, ami minden képzeletemet felülmúlta! Nem másról van szó, mint a nagy sikerű A kegyetlen herceg című könyv Holly Black írónő tollából. Tartsatok velem! Fülszöveg Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem. Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek. Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a d

Lisa De Jong: Amikor esik...

  Sziasztok! Az egyik legújabb olvasmányom nem más volt, mint a Könyvmolyképző egyik régebbi megjelenése, az Amikor esik... Lisa De Jong-tól! Ma erről a könyvről írok Nektek! Fülszöveg Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért... de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokéig azt hittem, hogy azon a bizonyos