Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2020

Egy kis helyzetjelentés

Sziasztok! Tudom, hogy nem szokásom ilyen "off-topic" bejegyzést írni, de egyre inkább úgy érzem, hogy néha majd szükségem lesz ehhez hasonló bejegyzésekre is, hiszen magamat ismerve, előbb utóbb úgy is megunnám, hogy csak a könyvekről írok. Eleinte ezért is változtattam meg alapjaiban véve is számtalan dolgot a bloggal kapcsolatban. Szóval ha érdekel titeket ez a mai kis szösszenet, ahol az elmúlt időszakról, valamint a jövőbeni terveimről mesélek egy kicsit, akkor tartsatok velem! 2020. július 03. Rengeteg idő telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, ennek számtalan oka is van. Első sorban a laptopom internethez való kapcsolódási hibája jelentette a legnagyobb malőrt, aztán azonban eljött a szeptember. Szerintem nem nagy titok, ha azt mondom, hogy diákként a tanév megkezdésével teljesen felcserélődtek az erőviszonyok a szabadidőmet illetően. Az elején az olvasásra még épphogy jutott valamennyi idő, de aztán a napok, s hetek múlásával azt kezdtem észrevenni, hogy könyvet is rége