Ugrás a fő tartalomra

Receptszemelvények Fridától

 Sziasztok!

Egyik nem régen olvasott könyvemben, a Frida füveskönyve című F. G. Haghenbeck regényben több recept is megtalálható, úgy gondoltam, most ezekről írnék nektek! Természetesen nem az összes receptet kívánom megosztani veletek, csupán a három legszimpatikusabb, ma is elkészíthetőt, ami ránézésre igen jól hangzik. Ha érdekel Titeket is, tartsatok velem! :D


1. Sült panela sajt

Hozzávalók:
1 panela sajt, 1 nagy gerezd fokhagyma, 1/4 csésze korianderlevél, 1/4 csésze petrezselyemlevél, 1/4 csésze bazsalikom, 1 kanál friss oregánólevél, 1/2 csésze olívaolaj, só és frissen őrölt fekete bors

Elkészítése:
A levegőn szárított, nagy panela sajtot cserépedénybe tesszük, és az apróra vágott fokhagymagerezdből meg a többi összetevőből készített salsában pácoljuk. Sóval, borssal fűszerezzük, és szellős helyen, az udvaron vagy az ablakban 6 órán át állni hagyjuk, csak ügyeljünk, hogy a majmok fel ne falják. Ezután 180 fokon 20 percig sütjük, amíg el nem kezd olvadni. Miután így előkészítettük, jó melegen szolgáljuk fel, pirítóson tálaljuk.


2. Narancsos omlós sütemény

Hozzávalók:
5 deka liszt, 12 deka margarin, 10 deka cukor, 1 narancs leve és lereszelt héja, 1 tojássárgája és 1/4 kanál szódabikarbóna

Elkészítése:
Habosra keverjük a zsírt a cukorral, és rögtön hozzáadjuk a tojássárgáját, a narancs levét és lereszelt héját. Ehhez keverjük hozzá lassanként az átszitált lisztet és a szódabikarbónát. Összegyúrjuk a tésztát, és sodrófával fél centiméter vastagra nyújtjuk. 5 centiméteres karikákat vágunk belőle, és zsírozott tepsire rakjuk. 200 fokon pirosra sütjük. Hagyjuk lehűlni, majd meghintjük porcukorral.


3. Tepoztecói mangóhó

Hozzávalók:
1 kiló mangó, 2 kanál citromlé, 1/2 kiskanál reszelt citromhéj, 1/2 csésze víz, 3 kanál barnacukor, 1/4 csésze enyhén felvert tejszín, 1 habosra felvert tojásfehérje

Elkészítés:
Meghámozzuk a mangót, a gyümölcshúst levágjuk a magról, semennyit nem hagyunk kárba veszni. A gyümölcshúst felvagdossuk, és félcsészényit félreteszünk, abból készül majd a föld a "hófelszín" alá. Azután a tejszín és a tojáshab kivételével az összes hozzávalót leturmixoljuk. Fém hűtőtálba tesszük, hűlés közben folyamatosan keverjük. Lassanként adjuk hozzá a tejszínt és a tojáshabot. Addig folytatjuk a keverést, amíg "zúzmarás" nem lesz. 12 órán át fagyasztjuk mélyhűtőben, felszolgálás előtt tíz perccel kivesszük.


Ha esetleg valamelyik recepted kipróbáltad, jó étvágyat hozzá, szívesen várom a tapasztalatokat, de addig is, mondjátok el, mit gondoltak a feljebb felsorolt három ételről! :)




Megjegyzések

Popular Posts

Dark

Sziasztok! Ezennel egy sorozatajánlót hoztam Nektek a Netflix Dark című német sorozatáról. Általános tudnivalók A 2017-ben megjelent Dark című sorozat a Netflix első német nyelvű sorozata, ami nemzetközileg is sikereket ért el. A történet egy német kisvárosban, Windenben játszódik, és gyerekek rejtélyes eltűnéseiről szól, mely eset feltárja négy család tagjainak kettős életeit és ingatag, töredezett kapcsolatait. Betekintést nyerhetünk a jelenbe, múltba, és az eddig titkoknak vélt dolgok felszínre kerülnek. Kedvhozó Egy öngyilkosság. Két eltűnt gyerek. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan események. Az idő egy, eddig ismeretlen formája. A titkok már nem titkok többé. A történelem megismétli önmagát. Minden összefügg. Véleményem Őszintén, nem nagy elvárásokkal álltam neki ennek a sorozatnak, hiszen eddig nem is hallottam róla. Talán ennek is köszönhetően tetszett annyira. Az első évad 10 részből áll, azonban rendkívül sok minden történik ez idő alatt. Az...

Lisa De Jong: Amikor esik...

  Sziasztok! Az egyik legújabb olvasmányom nem más volt, mint a Könyvmolyképző egyik régebbi megjelenése, az Amikor esik... Lisa De Jong-tól! Ma erről a könyvről írok Nektek! Fülszöveg Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért... de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokéig azt hittem, hogy azon a bizon...

Viszlát 2019! | Év végi összefoglaló

Sziasztok! Újra elérkeztünk egy évnek a végéhez, búcsút intünk 2019-nek. Rengeteg minden történt, ezért úgy gondoltam, összeszedném nektek a fontosabb pontokat: Annak ellenére, hogy fogadalmaim nem szoktak lenni, mégis időnként van egy-két elhatározásom, többek között ilyenek voltak ezek: Többet fogok olvasni, mint tavaly (ez 40+ könyvet jelentett) Aktívabb leszek Bookstagramon Rendesen fogok blogolni, valamint Molyon is olyan aktív szeretnék lenni, mint az ott eltöltött első évemben. Na és ebből mi sikerült? A válasz nagyon egyszerű: semmi .  Ha a könyvek világát nézzük, talán ez volt a leggyengébb évem, amióta könyvmoly lettem. Ebben az évben kétszer is volt olvasási válságom, bármit adhattak a kezembe, nem tetszett, mégha amúgy tetszene is. Teljesen elment a kedvem a könyvektől, ebből kifolyólag a másik 3 pontot sem tudtam teljesíteni. Összesen 18 könyvet olvastam el az évben, amire nagyon nem vagyok büszke, de ez is tapasztalat volt, és legalább 18 élettel ...