Ugrás a fő tartalomra

A könyvmolyok rémálma, avagy az olvasói válság

 

Sziasztok!

Nagyon régóta nem írtam nektek itt a blogon, de sajnos instagramon és molyon is egyaránt megszüntettem egy kicsit a tevékenységeimet, de ennek egyetlen közös oka volt, ami sajnos már sokadik alkalommal talált be nálam: elért ismét az olvasói válság.


Valószínűleg ez nem ismeretlen fogalom könyvmolyok között, többen talán már át is élték közületek. Akiknek viszont még új, ti a szerencsések közé tartoztok.

Az olvasói válság többféleképpen is kialakulhat: lehetnek konkrét okai, mint hogy egy olyan számodra fantasztikus kötet, illetve sorozat végére értél, ami után minden más unalmasnak, vagy esetleg ócska utánzatnak hathat, vagy egyszerűen a saját zsáneredben annyit olvastál már, hogy úgy érzed, mind ugyanolyan, emiatt már nem is annyira élvezetes. Az is előfordulhat azonban, hogy nincsen semmi oka ennek a válságnak, egyszerűen csak megtörténik. Ez volt az én esetemben is. Az elején nagyon bosszantott, hiszen kedvenceim sem kötöttek le, és valahányszor belekezdtem valamibe, még a megmaradt életkedvem is eltűnt. Igyekeztem megoldásokat találni erre a problémámra, így kutakodtam egy kicsit, és kipróbáltam dolgokat, most erről mesélnék nektek egy kicsit!

Több oldalon is olvashat az ember trükköket, miként is szabadulhat. Igyekeztem összegyűjteni a számomra leghatásosabbakat, amikkel kicsit visszatértem a könyvek világába (habár igaz, még csak fél lábbal).


1. A terjedelem nem minden - Versek, novellák olvasása

A verseket mindig is nagyon szerettem, már egészen kiskoromtól fogva. Annyi verset azonban, mint amennyit az utóbbi időszakban fogyasztottam, még sosem olvastam. Ez egyaránt igazak a novellákra is. E műveknek a terjedelme pont elegendő volt arra, hogy megmaradjon a figyelmem, és ne unjam az egészet. Számomra nagyon pozitívan hatott az is, mikor el tudtam gondolkodni egy-egy adott írás után, erre pedig számomra Csáth Géza novellái voltak a legalkalmasabbak a maguk morbiditásukkal.


2. Szoktasd vissza magad

Ha az ember olvasói válságban szenved, a legtöbb esetben nem váratlan, ha nem tud egyből elolvasni egy nagyregényt, amint úgy érzi, jobb a helyzet. Én először csak elkezdtem könyvek között lenni, újra felfedezni ezt a világot. Könyvesboltba jártam, és bár nem vettem semmit, mindig egy kicsit boldogabban jöttem ki. Újra nézegettem könyves képeket bookstagramon, és ahogy telt az idő, ahhoz is egy kicsit megjött a kedvem. Na meg a szobám ajtajánál lévő könyvespolcom látványa is hívogatott, így egy kicsit már vissza is tértem.


3. Semmit sem szabad erőltetni - csak haladj az árral

Ha idő közben próbálkozol különböző könyvekkel, de úgy érzed, hogy ezek most nagyon nem fekszenek, nem szabad erőltetni, hagyni kell őket a fenébe. Annak semmi értelme, ha szenvedve ugyan, de végig olvasol egy könyvet, hiszen így nem marad meg jó élményként, hiszen magát a folyamatot nem élvezted, már pedig ez lenne a lényege az olvasásnak: hogy élvezzük!


4. Hagyj időt magadnak

Egyszerűen csak pihenj, nincs semmi baj, ha a korábbi évi 40 könyved után nem tudsz elolvasni, csak mondjuk kettőt. Egyszerűen van, hogy az embernek ki kell szakadnia kicsit a korábbi tevékenységei közül, és valami egészen mással foglalkozni, pihentetni a megszokást. Az idő múlásával amúgy is érzi az ember, hogy jobb-e ez így, ellenkező esetben, meg azt, hogy elkezd hiányozni, és visszacsalogat minket magához. Én sem olvastam már érdemben több, mint fél éve, de most, 2021 végéhez közeledvén ismét elfogott az a már jól ismert érzés, hogy olvassunk valamit! 


Ezt kívánom minden könyvszerető embernek, hogy meglegyen az olvasási vágya!

Megjegyzések

  1. Sajnos én is ezt élem át már huzamosabb ideje. Remélem, hamarosan újult erővel tudok visszatérni a rendszeres olvasásba!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, én meg addig is drukkolok! :))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Popular Posts

Dark

Sziasztok! Ezennel egy sorozatajánlót hoztam Nektek a Netflix Dark című német sorozatáról. Általános tudnivalók A 2017-ben megjelent Dark című sorozat a Netflix első német nyelvű sorozata, ami nemzetközileg is sikereket ért el. A történet egy német kisvárosban, Windenben játszódik, és gyerekek rejtélyes eltűnéseiről szól, mely eset feltárja négy család tagjainak kettős életeit és ingatag, töredezett kapcsolatait. Betekintést nyerhetünk a jelenbe, múltba, és az eddig titkoknak vélt dolgok felszínre kerülnek. Kedvhozó Egy öngyilkosság. Két eltűnt gyerek. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan események. Az idő egy, eddig ismeretlen formája. A titkok már nem titkok többé. A történelem megismétli önmagát. Minden összefügg. Véleményem Őszintén, nem nagy elvárásokkal álltam neki ennek a sorozatnak, hiszen eddig nem is hallottam róla. Talán ennek is köszönhetően tetszett annyira. Az első évad 10 részből áll, azonban rendkívül sok minden történik ez idő alatt. Az...

Lisa De Jong: Amikor esik...

  Sziasztok! Az egyik legújabb olvasmányom nem más volt, mint a Könyvmolyképző egyik régebbi megjelenése, az Amikor esik... Lisa De Jong-tól! Ma erről a könyvről írok Nektek! Fülszöveg Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért... de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokéig azt hittem, hogy azon a bizon...

Viszlát 2019! | Év végi összefoglaló

Sziasztok! Újra elérkeztünk egy évnek a végéhez, búcsút intünk 2019-nek. Rengeteg minden történt, ezért úgy gondoltam, összeszedném nektek a fontosabb pontokat: Annak ellenére, hogy fogadalmaim nem szoktak lenni, mégis időnként van egy-két elhatározásom, többek között ilyenek voltak ezek: Többet fogok olvasni, mint tavaly (ez 40+ könyvet jelentett) Aktívabb leszek Bookstagramon Rendesen fogok blogolni, valamint Molyon is olyan aktív szeretnék lenni, mint az ott eltöltött első évemben. Na és ebből mi sikerült? A válasz nagyon egyszerű: semmi .  Ha a könyvek világát nézzük, talán ez volt a leggyengébb évem, amióta könyvmoly lettem. Ebben az évben kétszer is volt olvasási válságom, bármit adhattak a kezembe, nem tetszett, mégha amúgy tetszene is. Teljesen elment a kedvem a könyvektől, ebből kifolyólag a másik 3 pontot sem tudtam teljesíteni. Összesen 18 könyvet olvastam el az évben, amire nagyon nem vagyok büszke, de ez is tapasztalat volt, és legalább 18 élettel ...