Ugrás a fő tartalomra

Varázslatos második év | Világok Lángja Mystery Box





Sziasztok ismételten kedves Olvasóim!

Többnyire már mindannyian vagy hallottatok róla, vagy láttátok, vagy esetleg ti magatok is megkaptátok ezt a boxot, hiszen szeptemberben került kiküldésre. Azonban úgy tapasztaltam, hogy akkortájt minden csapból csak ez folyt, emiatt arrébb tettem az értékelésemet a box-szal kapcsolatban. Ha érdekel Titeket, tartsatok velem!

Már régóta szemezgettem a Világok Lángja céggel, hiszen csodálatos gyertyákat készítenek. Korábban már voltak boxok, az első Harry Potter témájú dobozt meg is rendeltem volna, ha nem csúszom le róla. Amint megláttam, hogy lesz egy második része, egyből tudtam, hogy mire megy el a kis összespórolt pénzem.

A doboz tartalma


Maga a Mystery Box tartalma, számomra legalábbis, igen meglepő volt. Igaz, korábban csak könyves meglepetés dobozt rendeltem, de ahhoz képest is felülmúlta a várakozásaimat.

(Könyvet nem tartalmaz a doboz)


Egyszerűen rengeteg dolgot raktak be abba a viszonylag kis dobozba. Másokkal ellentétben ebben a dobozban csupa olyan dolog volt, amit én magam is, mint blogger és bookstagrammer, és mások is, akik csak szeretik a sorozatot, könnyedén fel tudunk használni. Mindenki számára megfelelő. Egyszóval tökéletes! Na de mélyedjünk el benne:

A gyertyák


Fontos tudni, hogy imádom a gyertyákat. Maga a hangulat, amit nyújtani tud egy kis gyertyafény, varázslatos. Az illatokról ne is beszéljünk! A nővérem mégnagyobb gyertyarajongó, mint én, azonban csupa negatív tapasztalatom van a paraffin alapú gyertyákkal, ezért leptem meg őt néhány szójaviaszból készült példánnyal. Azt elmondhatom, hogy sokkal jobb és intenzívebb illatot kölcsönöz a helyiségnek, emellett magát az égési folyamatot sem érzem annyira károsnak. Eddig csak csupa pozitív tapasztalatom van a szójaviasz gyertyákkal kapcsolatban.


Előre be volt harangozva, miszerint az egyik gyertya el fog ütni kinézetben, rengeteget gondolkodtam is rajta, hogy vajon milyen lehet, de eszméletlen meglepetés volt, és maga a kivitelezés is bámulatos. A címke gyönyörű, és nagyon jópofa az a kis csontvázacska, ami lelóg a tetejéről. A három gyertya közül Abszol Út (haha) ez a kedvencem.


Könyvjelzők és hard enamel pin

A dobozban a gyertyák mellett volt még négy darab könyvjelző. Nagyon tetszett, hogy nem egy silány vékony kis vacak volt a könyvjelző, hanem vastaglapú (a jobb fajtából!) és látszott rajta az igényesség. Még sosem volt hard enamel pin-em, sokáig nem is tudtam, hogy létezik ilyen is, viszont a történet egyik fontos eleme lett vele kiemelve. Azt viszont nem tudom, hogy a pintartót hogyan tudnám használni, úgyhogy marad dísznek.


A könyvjezlzők közül egyértelműen a két mágneses könyvjelző volt a kedvencem! Amikor meghirdették a webshopban, hogy lesznek mágneses könyvjelzők, akkor én azt hittem, hogy rendesen mágneses lapokból fognak készülni, ahhoz képest egy kicsit csalódás volt, mikor megláttam, hogy ugyanúgy papíralapú, csak rá van ragasztva két mágnes. De még ennek ellenére is nagyon megtetszettek, hiszen nézzünk már rájuk! Annyira aranyosak!


Illatviasz

Korábban már rendeltem a webshopból illatmintákat, amik szív alakú illatviaszok, így volt már arról fogalmam, hogy majd miként élvezhetem az illatát. Meglepően kellemes és intenzív egyszerre a gyümölcsillatok kavalkádja. Csak aztán nehogy működjön az a hop-por :,D


Fürdősók

Na ez volt az, amire egyáltalán nem számítottam. A kivitelezése nagyon megtetszett, különösen az, hogy házak szerint lettek válogatva, és használatukkor az adott háznak tagjainak tulajdonságait ruházza rád. A viaszpecsétekért és a kémcsőalakért plusz pont tőlem! ;)



Ezek mellett még volt egy pár fülbevaló, egy füzetecske és egy gyönyörű és hasznos könyvvászon, ami már egy ideje használatban is van, és jól végzi a munkáját! 

Összegzés:

Azt kell, hogy mondjam, nagyon elégedett vagyok az egész dobozzal kapcsolatban, hatalmas pozitív csalódás volt a számomra, hiszen nem számítottam ennyi elemre és ilyen minőségre. Egyértelműen csak ajánlani tudom! Ha a harmadik évnek is lesz doboza, nekem is be kell majd szereznem belőle egyet :,)

Megjegyzések

Popular Posts

Dark

Sziasztok! Ezennel egy sorozatajánlót hoztam Nektek a Netflix Dark című német sorozatáról. Általános tudnivalók A 2017-ben megjelent Dark című sorozat a Netflix első német nyelvű sorozata, ami nemzetközileg is sikereket ért el. A történet egy német kisvárosban, Windenben játszódik, és gyerekek rejtélyes eltűnéseiről szól, mely eset feltárja négy család tagjainak kettős életeit és ingatag, töredezett kapcsolatait. Betekintést nyerhetünk a jelenbe, múltba, és az eddig titkoknak vélt dolgok felszínre kerülnek. Kedvhozó Egy öngyilkosság. Két eltűnt gyerek. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan események. Az idő egy, eddig ismeretlen formája. A titkok már nem titkok többé. A történelem megismétli önmagát. Minden összefügg. Véleményem Őszintén, nem nagy elvárásokkal álltam neki ennek a sorozatnak, hiszen eddig nem is hallottam róla. Talán ennek is köszönhetően tetszett annyira. Az első évad 10 részből áll, azonban rendkívül sok minden történik ez idő alatt. Az...

Lisa De Jong: Amikor esik...

  Sziasztok! Az egyik legújabb olvasmányom nem más volt, mint a Könyvmolyképző egyik régebbi megjelenése, az Amikor esik... Lisa De Jong-tól! Ma erről a könyvről írok Nektek! Fülszöveg Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért... de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokéig azt hittem, hogy azon a bizon...

Viszlát 2019! | Év végi összefoglaló

Sziasztok! Újra elérkeztünk egy évnek a végéhez, búcsút intünk 2019-nek. Rengeteg minden történt, ezért úgy gondoltam, összeszedném nektek a fontosabb pontokat: Annak ellenére, hogy fogadalmaim nem szoktak lenni, mégis időnként van egy-két elhatározásom, többek között ilyenek voltak ezek: Többet fogok olvasni, mint tavaly (ez 40+ könyvet jelentett) Aktívabb leszek Bookstagramon Rendesen fogok blogolni, valamint Molyon is olyan aktív szeretnék lenni, mint az ott eltöltött első évemben. Na és ebből mi sikerült? A válasz nagyon egyszerű: semmi .  Ha a könyvek világát nézzük, talán ez volt a leggyengébb évem, amióta könyvmoly lettem. Ebben az évben kétszer is volt olvasási válságom, bármit adhattak a kezembe, nem tetszett, mégha amúgy tetszene is. Teljesen elment a kedvem a könyvektől, ebből kifolyólag a másik 3 pontot sem tudtam teljesíteni. Összesen 18 könyvet olvastam el az évben, amire nagyon nem vagyok büszke, de ez is tapasztalat volt, és legalább 18 élettel ...